Na de anyuka...avagy hogyan (ne) kommunikáljuk a szülőszobán 2.rész

   Mondanom sem kell, hogy maga a szülés egy éles stresszhelyzetet jelent egy nő számára, amire 9 hónapnyi felkészülési idő áll rendelkezésére a jövendőbeli anyukának. Úgy margóra megjegyezném, hogy mire az ember lánya észhez tér a sokkból, hogy most akkor terhes vagyok, meg a nagyon terhes vagyok tünetetekből, addigra eltelik az első trimeszter (a szerencsésebbek számára). Aztán mire élvezni kezdené és jól kezdi magát érezni addigra másoknak is szembe tűnő lesz a terhes pocak és jönnek az über-szuper cuki és kedves megjegyzések meg mások rémtörténetei és fuccs a kismama jó dolgának. Na de a felkészülést mindenhogyan is pártolom! 

   Az, hogy a kismama hogyan küzd meg ezzel az életre szóló nagy helyzettel, függ az ő jellemétől, veleszületett tulajdonságaitól és élettapasztalataitól és persze a felkészülés alatt megszerzett elméleti, ill. gyakorlati tudástól. A szavak, amelyek a kismama felé irányulnak bevésődnek emlékezetébe és sokáig ott maradnak. A negatív és pozitív töltetűek egyaránt. Ebből kifolyólag a kismama a szülését megélheti úgy, mint egy életeseményt, amiben a tőle telhető legjobban helytállt, vagy úgy, hogy csalódottságot, kudarcot okozott a körülötte lévőknek és önmagának is, mert nem úgy csinálta a dolgokat, ahogy azt elvárták tőle. Ennek fényében talán nem is olyan gáz, ha azt írom, a szülés alatti kommunikáció, bánásmód, gondoskodás okozhat későbbiekben a kismamánál önvélekedési zavart. Hiszen nem, vagy részben nem úgy történt női mivoltának kicsúcsosodása. Ezért nem mindegy, hova dől a mérleg. Hogy támogató, segítő, építő jellegű kommunikációval erősítjük a nőben önmagába vetett bizalmát, elégedettség érzését, vagy plussz stresszt, feszültséget, önhibáztatást okozunk.

Néha olyan érzésem van, mintha a szülő nők láthatatlanná váltak volna ebben a rendszerben és még nekik kellene örülniük, hogy a szülésznő, orvos segít nekik megszülni.

Félreértés ne essék, minden tiszteletem a szakembereké, hiszen tudom, milyen nehéz helyzetben van az egészségügy. Ezzel annyit szeretnék mondani, hogy a szülés, a születés egy futószalagon végzett munkához kezdene hasonlítani, ahol a kismamák a "páson" futók és a szakemberek az alkotók, akik megmondják, mi hogyan lesz, legyen. Valahogy kimaradt a nők önrendelkezési joga, addig a pontig, amíg még van lehetőség várni, más alternatívát kipróbálni, bizonyos beavatkozásokat visszautasítani. Igen, ehhez is joga van a páciensnek. És igen, ezt sokan nem tudják, vagy félnek élni vele, mert mégis csak a szakember tudja, mit kell tenni. A kismamák is kommunikálhatják gondolataikat, érzéseiket, kéréseiket a szülészeti osztály személyzete felé, ami természetesen alapból legyen tisztelettudó és kedves. A nemet sokféleképpen le lehet kommunikálni. 

A kérem, később vitassuk ezt meg, kérem várhatnánk ezzel egy-két órát, kérem adna időt dönteni, kérem, ha nem sürgős a válasz visszajönne később és hasonló mondatok ilyenek. A beavatkozásokról információt kérni, hogy képben legyen a kismama, ki, mit, hogyan és miért tervez, ehhez joga van a kismamának.

   Mit is mondhatnék zárszóként…Sok a negativ és sok a pozitiv tapasztalat, vélemény. Mindenkinek sajátja a szülésélménye, így nem lehet és nem is szabad objektívan véleményt formálnunk, csak tanulni belőle. Hogy a szép szülésélményből meríteni, bizakodni, reménykedni, harcolni lehet. Hogy a rossz szülésélmény megmutassa, mi a nem jó út és küzdeni rendszerbeli változások eléréséért.